Így közelíthető meg a Campus
Előadótermünket a Chromasound új telephelyén, a Nagykőrösi úton találod.
Gépjárművel Budapest belvárosa felől az M5 kivezetőn a Nagybani Piac felé vezető kihajtók valamelyikén érdemes letérni.
A Nagykőrösi úton a városból kifelé haladva, ha elhagyod a McDonald's-ot, jobbra a Waberer's telephelye következik. Ez kellően nagy ahhoz, hogy észrevedd, s ha ez sikerült, akkor utána azonnal kanyarodj be a jobbra található bekötő útra, amelyet sajnos a térképek nem jelölnek (Viszont a google maps és egyéb GPS appok a Chromasound-ot beírva igen). Itt lehet a Nagybani Piacra is behajtani, talán ez is segíthet.
Fontos, hogy ennek a kis útnak a végén balra a Nagybani Piacra jutsz, ezért ott válaszd a jobbra eső utat, ahol már szinte célba is értél! A bejárati kapunál csengess be, amelyet ezt követően kinyitunk. Ha ezen behajtasz, a veled szemben álló épülettől balra keress parkolóhelyet, majd a sétálj jobbra az épület bejáratához.
Itt már csak fel kell jönnöd az első emeletre, ahol balra találod az előadótermet. A kitáblázást folyamatosan optimalizáljuk!
Tömegközlekedéssel a Boráros térről induló 54-es vagy 55-ös autóbusszal tudsz eljutni hozzánk, kb 30 perces menetidőre számíts. A Közdűlő út megállónál szállj le (akkor is, ha a Nyugati pályaudvarról vonattal elmennél a Pestszentimre Felső vasútállomásig, csak ekkor az ellenkező irányban kell két megállót utaznod), és éppen a fent említett bekötő úthoz érkezel. Innen be kell sétálnod a fent leírt útvonalon, vagy a telephely mellett jobbra vezető gyalogúton elmész a Bevásárló utcáig, ahol balra fordulsz, elmész a telephely kijáratáig, és onnan közelíted meg az épületet.
Nyugalom, csak egyszer kell megismerned az útvonalat, és legközelebb már rutinból idetalálsz!

Vizuális segédlet
Új telephelyünk megközelítéséhez készítettünk egy szemléltető ábrát, amelyen a parkolási lehetőséget, és a kihajtási irányt is feltűntettük. Ha szükséges, hívd információs számunkat!
Chromasound Zrt.
1239 Budapest, Nagykőrösi út 353.
(25. épület) I. emelet
1239 Budapest, Nagykőrösi út 353.
(25. épület) I. emelet